Impresszum

MEGKÉRJÜK, HOGY OLVASSA EL AZ ALÁBBI TÁJÉKOZTATÓT, AMELY A HONLAP ÉS AZ ABBAN TALÁLHATÓ VALAMENNYI ANYAG HASZNÁLATÁRA VONATKOZIK.

Személyiségi Jogok: Az oldal tulajdonosa /üzemeltetője tiszteletben tartja és védi mindazok magántermészetű adatait, akik akár a weben keresztül, akár a kiadványokon keresztül kapcsolatba kerülnek vele.
Általánosságban adott a lehetőség, hogy a oldalunkon bárki anélkül böngésszen, hogy előtte személyes információkat kellene megadnia. Elképzelhető azonban, hogy időről időre információra van szükségünk Önről, például a nevére vagy e-mail címére, ám ilyenkor szándékunk szerint előre ismertetjük Önnel, hogy erre miért van szükség, és kizárólag az előre meghatározott célokra használjuk fel azt. Erre például  érdeklődéskor, megrendeléskor, ha ajánlatot kíván tenni vagy elektronikus levél küldése esetén kerülhet sor. Amennyiben Ön úgy dönt: nem engedélyezni számunkra, hogy a megadott adatok alapján később is felvegyünk Önnel a kapcsolatot, kérését tiszteletben tarjuk.

Működésünk során az alábbi alapelveket tartjuk szem előtt: Bármilyen úton-módon hozzánk kerülő egyéni adatot, amit annak tulajdonosa nem szándékosan közölt velünk, nem őrzünk meg, és nem adunk tovább.
A részünkre tudatosan átadott magántermészetű adatokat csakis arra a célra használjuk fel, amire azt rendelkezésünkre bocsátották. (Címet például csak kézbesítéshez vagy számlázáshoz, olvasói kérdőívet akkumulált formában statisztikához, vagy egyedileg esetleges sorsoláshoz stb.) Ezeket az adatokat más célra történő felhasználás céljából soha semmilyen körülmények között senkinek nem adjuk tovább. Partneri, előfizetői vagy közönség adatokat csakis statisztikailag feldolgozott formában, egyedi azonosítókhoz nem kapcsolhatóan hozunk nyilvánosságra, s ezekben a statisztikákban sem foglalkozunk olyan jellegű témakörökkel, amelyek bármilyen módon túlmennének a kiadványok olvasóközönségével kapcsolatos, közérdeklődésre számot tartó kérdések körén.
A honlap tulajdonosa, az által őrzött magántermészetű adatokat minden elvárható módszerrel védi attól, hogy azok részben vagy egészben illetéktelen kezekbe kerüljenek. Website-unk látogatóiról gyűjtünk ugyan automatikusan generálódó információkat: látogató IP-címe, domain-neve, látogatás időpontja, megtekintett oldalak, használt böngészőprogram – ám ezen adatokat kizárólag analizálás szempontjából dolgozzuk fel, a trendek és a statisztikai információ nyomon követése céljából, ezután azonban megsemmisítjük azokat.

Az oldalunk tartalmazhat linkeket más website-okra is. Nem vállalunk felelősséget e website-ok személyiségi eljárásmódjáért, illetve tartalmáért.

Általános szabály: A honlapra történő belépés és használata kizárólag a vonatkozó jogszabályokkal összhangban megengedett.

Szerzői jog: Jelen honlap, teljes egészében szerzői jogvédelem alatt áll. A honlap tulajdonosa illetve készítője, a honlapon található szövegek, képek, animációk, és egyéb anyagoknak szerzői jogainak és más szellemi tulajdonjogoknak korlátlanul tulajdonosa. Ön jogosult honlapot olvasni, arról nyomtatással, lemezre történő letöltéssel és más személy részére történő továbbítással kivonatos másolatot készíteni, azonban minden esetben kizárólag személyes, tájékozódó jellegű, nem kereskedelmi célra.

A jogtulajdonos írásos engedélye nélkül tilos a honlap bármely részének másolatát eladni vagy továbbítani kereskedelmi haszonért. Tilos továbbá a honlap bármely részének megváltoztatása vagy bármely más műbe, publikációba, honlapba építése, akár elektronikus, akár hagyományos formában. A honlap tulajdonosa az itt leírtakon kívül semmilyen egyéb felhatalmazást, jogot nem engedélyez a honlapjával kapcsolatban.

Képek forrásai:

http://www.kloeber.de © Klöber
Saját archívum / HAUSprofi-Hungária Kft.  © HPi, © HAUSprofi
http://www.uni-bausysteme.at © UNI-Bausysteme Gmbh

 

Nem vállalunk felelősséget azokért az esetleges veszteségekért, károkért, költségekért (beleértve: korlátozás nélkül, bármilyen elmaradt profitot, közvetett, járulékos vagy következményi veszteséget is), amelyek a jelen honlapra történő belépésből vagy azok használatából erednek. A honlap tulajdonosa, illetve megbízottja, fenntartja magának a jogot arra, hogy bármikor, amikor szükségesnek tartja, bármilyen változtatást, javítást végezzen a honlapján, előzetes figyelmeztetés nélkül. A honlapon feltüntetett árak, tájékoztató jellegűek, a honlap tulajdonosának részéről, nem minősül nyilvános ajánlattételnek!



Haladó keresés





Elveszett jelszó?
Elfelejtette felhasználónevét?
Nincs még fiókja? Regisztráció

Bevásárló kosaram


Az Ön kosara pillanatnyilag üres.

Slideshow Image 1
Slideshow Image 2
Slideshow Image 3
Slideshow Image 4
Slideshow Image 5